Őseim sokac-horvátok, életük és kultúrájuk szerves része a szőlő és a bor. Az ő nyelvükön a planina hegyet, szőlőhegyet jelent. Nem múlott úgy el nap hogy ezt a kifejezést ne ejtették volna ki a szájukon. A mohácsi szőlőhegy mindig is jelölve volt a hajdani magyarországi bortérképeken.

Hazánk egyik legmelegebb, legszárazabb és leghosszabb tenyészidejű termőhelye ez. Talaja mészkövön lerakódott lösz, meszes bemosódásokkal, legfelül barna erőtalajjal.

A napsütéses órák száma országunkban a legmagasabb, a lehullott csapadék mennyisége szinte itt a legalacsonyabb. A római korban adatokkal is alátámasztva bizonyítottan termesztettek már itt szőlőt. Legutóbb egy Mária Terézia korabeli hadászati térképen szembesültem vele, hogy ameddig a szem ellátott itt szőlőskertek volta. Levéltári adatok szerint a 19. század végéig – a filoxéra vészig – a kadarka volt a legfontosabb szőlőfajta. A hazaiból – ahogy nálunk a régi gazdák a kadarkát becézték – készült fehér, siller és vörösbor is.

A Planina

Borászatunk

Családi, kézműves borászatunkat 2003-ban alapítottuk, azzal a céllal, hogy megőrizzük illetve továbbéltessük Mohács kitűnő adottságokkal rendelkező szőlőhegyének – a mi nyelvünkön, azaz sokacul a Planinának – szőlő és borkultúráját. Ekkor kezdtünk szőlőtelepítésbe és körvonalazódott a ma 6,5 hektáros birtok szerkezete.

Bár a környékünket elsősorban fehérboros vidéknek ismeri a borértő közönség nagy része, a régi összeírásokból kiderült, hogy a filoxéra előtt 70-80%-ban Mohácson is – a közeli Villányhoz és Szekszárdhoz hasonlóan – kékszőlő fajtákat termesztettek.

A mohácsi szőlőhegy termőhelyi adottságai – a rendkívül magas napsütéses órák száma, a kötött szerkezetű, kitűnő vízháztartású lösztalaj, a Duna rendkívül érdekes hatása az időjárásra mind – mind arra utaltak, hogy érdemes a fehérbort adó fajták termesztése mellett minőségi rozé, siller és vörösborok készítésével is próbálkoznunk.

Mitől kézműves?

Ma a kézműves borászat meghatározása viharos vitákat indít útjára különböző felületeken és fórumokon. A vitába nem szeretnék beszállni hiszen megvan saját véleményem és hitvallásom a kézműves borászkodásról. Az alábbi néhány sorban szeretném ezeket összefoglalni.

A kézműves termék fogalma nálam mindig egy kitűnő alapanyagból készült, szakmailag felkészült,  kreativitással megáldott, hivatása iránt elkötelezett szakember által előállított, – a nagy átlagnál, iparinál – magasabb minőségű, egyediséget nem nélkülöző végeredményt jelent. 

A jó bor esetében ez az alapanyag nálam a megfelelően kiválasztott fajta (klón) megfelelő fekvésbe telepített és az adott borfajtához megfelelő terheléssel előállított termését jelenti. Ennek a termésnek az előállítása már önmagában is nagy feladat, hiszen sok kézi munkával, a tőkék terhelésének egyedi beállításával és a környezet lehető legkisebb szennyezésével kell hogy készüljön.

Az alapanyag kíméletes leszüretelése után a makulátlan tisztaságú eszköz, edény és minimális borászati gépfelhasználással, szakmailag felkészült emberi tudással kerül a szőlő feldolgozásra. Nem hiszek az intuitív borászkodásban, a teljesen magára hagyott must erjedésében. Kell a tapasztalt, értő szakember tudása az erjedés felügyeletére. Az így készült kézműves bor tökéletesen tiszta illatú és ízű, harmonikus, elegáns a termőhelyet és az évjáratot hűen tolmácsolja.

Ültetvényeink

Figyelembe véve a hagyományokat, a természeti adottságokat és a borpiaci fejleményeket alakítottuk ki ültetvény illetve fajtaszerkezetünket. 2,2 m x 0,8 m térállásban az alábbi fajtákat telepítettük 2003-ban és 2004-ben:

1 ha cabernet franc,
0,5 ha cabernet sauvignon,
0,3 ha cirfandli,
0,5 ha kékfrankos,
1 ha királyleányka
és 0,3 ha néro.

2009-ben 500 tőke kadarkát, míg 2011-ben 0,5 ha pinot noirt, 2018-ban pedig újabb telepítéseink között különleges olaszrizling klónok, furmint, csomorika és syrah szerepelnek.

A szőlőművelésben borászatunkra a precíz zöldmunka, az alacsony( 5-6 t/ha) hozam jellemző. A növényvédelemben nem használunk gyomirtó szereket, atka és rovarölő szereket. Igyekszünk lehetőség szerint kénnel és réztartalmú szerekkel biztosítani az egészséges alapanyagot.

Horváth Zoltán

Nem tartom magam borásznak bár van róla papírom. Borosgazda és borszerető borivó vagyok. Az utóbbi foglalkozást népzenészként tanultam amikor a 90-es évek elején sokat turnéztam Franciaországban és Olaszországban a Vujicsics Együttessel. Ekkor ejtett rabul a bor kultusza-kultúrája illetve hazatérve ekkor ismertem fel szülővárosom szőlőhegyének értékeit. 2003-ban egy évtized alatt felépített budapesti egzisztenciát otthagyva költöztünk vissza családommal Mohácsra és telepítettem – saját kézzel – szőlőimet.
“Ha ma beszélget valaki Horváth Zoltánnal, meg nem mondaná, hogy nem erre készült egész életében.”
Mester Zoltán
Pécsi Borozó