Borászatunk

Családi, kézműves borászatunkat 2003-ban alapítottuk, azzal a céllal, hogy megőrizzük illetve továbbéltessük Mohács kitűnő adottságokkal rendelkező szőlőhegyének – a mi nyelvünkön, azaz sokacul a Planinának – szőlő és borkultúráját. Ekkor kezdtünk szőlőtelepítésbe és körvonalazódott a ma 5 hektáros birtok szerkezete. Bár a környékünket elsősorban fehérboros vidéknek ismeri a borértő közönség nagy része, a régi összeírásokból kiderült, hogy a filoxéra előtt 70-80%-ban Mohácson is – a közeli Villányhoz és Szekszárdhoz hasonlóan – kékszőlő fajtákat termesztettek. A mohácsi szőlőhegy termőhelyi adottságai – a rendkívül magas napsütéses órák száma, a kötött szerkezetű, kitűnő vízháztartású lösztalaj, a Duna rendkívül érdekes hatása az időjárásra mind – mind arra utaltak, hogy érdemes a fehérbort adó fajták termesztése mellett minőségi rozé, siller és vörösborok készítésével is próbálkoznunk.

Mitől kézműves?

Ma a kézműves borászat meghatározása viharos vitákat indít útjára különböző felületeken és fórumokon. A vitába nem szeretnék beszállni hiszen megvan saját véleményem és hitvallásom a kézműves borászkodásról. Az alábbi néhány sorban szeretném ezeket összefoglalni.

A kézműves termék fogalma nálam mindig egy kitűnő alapanyagból készült, szakmailag felkészült,  kreativitással megáldott, hivatása iránt elkötelezett szakember által előállított, – a nagy átlagnál, iparinál – magasabb minőségű, egyediséget nem nélkülöző végeredményt jelent. A jó bor esetében ez az alapanyag nálam a megfelelően kiválasztott fajta (klón) megfelelő fekvésbe telepített és az adott borfajtához megfelelő terheléssel előállított termését jelenti. Ennek a termésnek az előállítása már önmagában is nagy feladat, hiszen sok kézi munkával, a tőkék terhelésének egyedi beállításával és a környezet lehető legkisebb szennyezésével kell hogy készüljön.

Az alapanyag kíméletes leszüretelése után a makulátlan tisztaságú eszköz, edény és minimális borászati gépfelhasználással, szakmailag felkészült emberi tudással kerül a szőlő feldolgozásra. Nem hiszek az intuitív borászkodásban, a teljesen magára hagyott must erjedésében. Kell a tapasztalt, értő szakember tudása az erjedés felügyeletére. Az így készült kézműves bor tökéletesen tiszta illatú és ízű, harmonikus, elegáns a termőhelyet és az évjáratot hűen tolmácsolja.

Tovább az ültetvényeinkhez->

Ültetvényeink

Figyelembe véve a hagyományokat, a természeti adottságokat és a borpiaci fejleményeket alakítottuk ki ültetvény illetve fajtaszerkezetünket. 2,2 m x 0,8 m térállásban az alábbi fajtákat telepítettük 2003-ban és 2004-ben:

1 ha cabernet franc,
0,5 ha cabernet sauvignon,
0,3 ha cirfandli,
0,5 ha kékfrankos,
1 ha királyleányka
és 0,3 ha néro.

2009-ben 500 tőke kadarkát, míg 2011-ben 0,5 ha pinot noirt telepítettünk.

Régi vegyes ültetvényeink összterülete kb. 1 ha-t tesz ki és ezekről többek közt Portugiesert is szüretelünk.

Megismerem a borászt ->

Horváth Zoltán

Nem tartom magam borásznak bár van róla papírom. Borosgazda és borszerető borivó vagyok. Az utóbbi foglalkozást népzenészként tanultam amikor a 90-es évek elején sokat turnéztam Franciaországban és Olaszországban a Vujicsics Együttessel. Ekkor ejtett rabul a bor kultusza-kultúrája illetve hazatérve ekkor ismertem fel szülővárosom szőlőhegyének értékeit. 2003-ban egy évtized alatt felépített budapesti egzisztenciát otthagyva költöztünk vissza családommal Mohácsra és telepítettem – saját kézzel – szőlőimet.

“Ha ma beszélget valaki Horváth Zoltánnal, meg nem mondaná, hogy nem erre készült egész életében.” – Mester Zoltán, Pécsi Borozó

Tovább a Planinához ->

A Planina

Őseim sokac-horvátok, életük és kultúrájuk szerves része a szőlő és a bor. Az ő nyelvükön a planina hegyet, szőlőhegyet jelent. Nem múlott úgy el nap hogy ezt a kifejezést ne ejtették volna ki a szájukon. A mohácsi szőlőhegy mindig is jelölve volt a hajdani magyarországi bortérképeken. Hazánk egyik legmelegebb, legszárazabb és leghosszabb tenyészidejű termőhelye ez. Talaja mészkövön lerakódott lösz, meszes bemosódásokkal, legfelül barna erőtalajjal.

A napsütéses órák száma országunkban a legmagasabb, a lehullott csapadék mennyisége szinte itt a legalacsonyabb. A római korban adatokkal is alátámasztva bizonyítottan termesztettek már itt szőlőt. Legutóbb egy Mária Terézia korabeli hadászati térképen szembesültem vele, hogy ameddig a szem ellátott itt szőlőskertek volta. Levéltári adatok szerint a 19. század végéig – a filoxéra vészig – a kadarka volt a legfontosabb szőlőfajta. A hazaiból – ahogy nálunk a régi gazdák a kadarkát becézték – készült fehér, siller és vörösbor is.